| Életrajz |
![]() A modelkedés bejött Iannek. Több helyen keresték az arcát. Dolgozott NYC-ben, Párizsban, Milánban és Londonban is. Olyan cégek arca lehetett, mint a Calvin Klein, American Eagle Outfitters, Dolce & Gabbana, Gucci, Versace vagy a Guess?. Az utóbbinak 2 éven át volt a reklámarca. Több ügynökséggel leszerzodött, köztük a DNA Model Managementel és az ausztrál Priscilla's Model Managementel is. A színészet ízébe 1998-ban kóstolt bele. A Celebrity filmben kis szerepet kapott, és a jelenetét ki is vágták. Több kisebb filmszerep követte egymást, majd az első igazi nagy szerepet a The Rules Of Attraction / A Vonzás szabályai című filmben kapta meg. Sok népszerű televíziós sorozatban vendégszerepelt. Játszott a Smallville, a CSI: Miami, a CSI és a Young Americans sorozatban is. 2004-ben kapta meg a sztárok közé a belépőt, amikor beválasztották a Lost / Eltűntek főszereplői közé. Ő alakította Boone Carlyle karakterét. A karaktere az első évadban ugyan meghal, de Ian több alkalommal visszatér - emlékezések alkalmával. 2006-ban kapta meg a Pulse / Mezsgye című horror remake főszerepét, amiben Kristen Bell és Christina Millian voltak a partnerei. 2009-ben megkapta a The Tournament / A Bérgyilkosok Viadala című filmben Miles Slade szerepét. 2009 Októberében írta alá a szerződést a Cradlewood című filmre. A televíziós munkát sem hanyagolja, hiszen a 2009-es évben indult The Vampire Diaries sorozatban főszerepet játszik, Paul Wesley és Nina Dobrev oldalán. ![]() Ian-t a The Rules of Attraction című film után a közvélemény "melegnek" hitte. Ezek után döntött úgy, hogy soha többet nem alakít homoszexuális figurát egy filmben sem. Ian több színésznővel kikezdett már. 2002-ben Kate Bosworth-al járt, majd 2003-ban Nicky Hiltonnal is eltöltöttek egy pár hetet. Maggie Grace-el, a Lost forgatásán ismerkedett meg 2005-ben, majd 2007-ben szakítottak. 2008-tól Megan Auldal jár, de a pletykák szerint a The Vampire Diaries forgatásán összejöttek Nina Dobrev színésznővel. Aktív tagja a St. Tammany Környezetvédő szervezetnek. Az állatokat is védelmezi. Szülőföldjét nagy becsben tartja. 2010-ben - amikor Luisiana élővilágát az olaj miatt veszély fenyegette - azonnal hazautazott, és kampányolt, illetve segítséget kért a természet megmentéséhez. |
![]() |